Topic-icon Üzenet íráshoz katt ide, majd Tevékenység és Válasz gombra!

Több
4 éve 5 hónapja #12626

Kedves Zsófi

Emlékszem arra, amikor körülbelül öt évvel ezelőtt először beszéltünk szkájpon, hogy egyeztessük a tanulás részleteit. Már 11.-es voltál akkor, és mondtad, hogy japán szakra szeretnél menni, ráadásul addig még nem is tanultál japánt. 

Így utólag bevallom, legelőször kicsit aggódtam, hiszen ilyen rövid idő alatt kellett viszonylag magas szintre eljutnunk. Azonban hamar eloszlattad minden kételyemet, hiszen sorra araszoltál felfelé a JLPT lépcsőin. Most pedig, mikor e sorokat írom, már az N2 birtokosa vagy, és méltán elnyert ösztöndíjaddal ismét Japánban tanulsz.

Biztos vagyok benne, hogy ott is továbbra is helyt fogsz állni. Kívánom, hogy sok élményben legyen részed, és szép emlékekkel térj majd haza. Aztán meg persze, hogy újra és újra mehess, ha szeretnél :)

  • Csapucha Tamás
  • Csapucha Tamás profilkép
  • Látogató
3 éve 11 hónapja #12658

Kedves Robi!

Úgy gondolom, hogy sokan tanulhatnának tőled! A sok nyelvtanár közül örülök, hogy téged választottalak, na meg a japán nyelvet!

Úgy érzem, hogy a japán nyelvtanulásába befektetett idő, s energia, valamint az, hogy megismerhettem egy megbízható, türelmes, szívből tanító, jó tanárt a személyedben korán sem időpocsékolás volt, ugyan sajnos az élet közbe szólt és így kénytelen vagyok most kicsit háttérbe szorítani a japán nyelv iránt érzett érdeklődésemet.

Az órák összességében jól felépítettek voltak megfeleltek az elvárásaimnak, ugyan volt néhány olyan pillanat, amikor úgy éreztem, hogy ez nagyon bonyolult, de szerencsére mindig kaptam tőled segítséget, akár az órán kívül is, hogyha kértem mindig kaptam plusz feladatokat, hogy az adott nyelvtani dolgot, amiben bizonytalan vagyok, vagy magát az írást betudjam egy kicsit jobban gyakorolni.

De! Nagyon szeretnék a későbbiek során egy japán középszintű nyelvvizsgát, mivel sok japán cég van már most is Magyarországon és az angol tudásom mellett még ez jó jöhet a későbbi karrier építés során. Így remélem, hogy egyszer ismét a tanítványod lehetek!

Köszönök mindent! :)

Üdv.:

Tamás

Több
3 éve 11 hónapja #12659

Kedves Tamás szan

Köszönöm a bejegyzést. Én is nagyon örülök, hogy megismerhettelek téged, mint egy pontos, precíz embert, akin azt látom, hogy mindig a tőle telhető legjobbat szeretné nyújtani, és 100%-os teljesítmény alatt nem elégszik meg.

Ha újra lehetőséged lesz a japántanulás folytatására, szólj csak, szívesen várlak vissza!

  • Szalai Adél
  • Szalai Adél profilkép
  • Látogató
3 éve 1 hónapja #13022

Kedves Robi 先生!

Nagyon szerettem a japán órákat, hogy mindig vidám és kedves hangulatban teltek. Köszönöm szépen a sok türelmet, még akkor is ha épp nem volt kész a házim. :)) Örülök hogy megismerhettem közelebbről a japán kultúrát és nyelvet, amint több időm lesz, visszatérek! :)
Sok vidám tanórát és kedves diákot kívánok neked.

ありがとうございます
アデルちゃん

Több
3 éve 1 hónapja #13026

Kedves Adél chan

Azok, akik rendszeresen járnak reggel 6-ra, 7-re japán órára, s mindezt egyetem és baitó mellett, igazán elhivatottak a japán nyelv és kultúra iránt.


Bízom benne, hogy az eddigi másfél év "csupán" a kezdet volt, és ha meglesznek a másik nyelvvizsgáid, újra ugyanolyan intenzíven folytathatjuk a japántanulást, ahogyan először is szeretted volna.

Addig is sok sikert a közelgő diplomázáshoz!

  • Zsófi
  • Zsófi profilkép
  • Látogató
2 éve 2 hónapja #13526

Kedves Tanár Úr!
Nagyon szépen köszönöm az eddigi 1 éves munkát! Nagyon sokat tanultam. A csapnivaló nyelvtanomat úgy felboostolta ez alatt az idő alatt, hogy bizonyos formák már automatikusan jönnek! A szókincsem is jelentősen emelkedett és végre olyan szavakat tanultam meg, amit valószínűleg használni is fogok, haha (és reméljük lesz is rá alkalmam, hogy használjam).
Sajnos a járvány miatt elmaradt a nyelvvizsga, így nem tudom eredménnyel is igazolni a munkánkat, de azért na, meg lenne az az N3...! :whistle: xD
Imádtam minden órát. Anyáék mindig hitetlenkedtek, hogy a japán óráim azok nálam a kikapcsolódás volt. :P
Egyszer mindenképpen folytatni fogom, nem szeretnék az N3-nál megállni :laugh:

お疲れ様でした!ありがとうございました!♡

ジョーフィ

Több
2 éve 2 hónapja #13527

Kedves Zsófi

Köszönöm kedves soraidat. Te úgy kerültél hozzám, hogy már évek óta tanulgattál japánul, rengeteg háttértudásod volt. Eddig csak bő egy évet tanulhattunk együtt, de biztos vagyok benne, hogy az N3-as vizsga most már simán meglenne.

Örülök, hogy szívesen jártál az órákra, és ha újra lesz lehetőséged, mindenképpen visszavárlak..

これからも日本語の勉強を頑張ってね。

  • Király Alajos
  • Király Alajos profilkép
  • Látogató
1 éve 7 hónapja #13662

Háj!
Jól néz ki a honlapod.
Remélem, működik az üzenetküldő.

Több
1 éve 6 hónapja #13668

Igen, köszönöm, úgy látom, teljesen rendben van.

  • gieXBR
  • gieXBR profilkép
  • Látogató
5 hónapja 2 hete #13866

<a href=https://propecia.mom>finasteride generic</a> com 20 E2 AD 90 20Viagra 20Femenina 20Barcelona 20 20Ist 20Viagra 20In 20Frankreich 20Rezeptpflichtig viagra femenina barcelona That man is Lucas Mads Mikkelsen, a caring kindergarten teacher, loving father and loyal friend