A taiko kurzussal egy időben kicuke tanfolyam is indult, ám erre elsősorban külföldieket vártak. Mivel még a japánok között is sokan vannak, akik nem tudják önállóan felvenni a hagyományos viseletüket, különösen nagy szó, ha egy külföldi fel tudja venni önállóan. Két tanárunk volt, Kinosita szenszei, a szigorú, de a kimonó minden csínját-bínját ismerő tanárnő, valamint Jamamoto szenszei, aki mindig mindenben segített a mesternek – és természetesen a tanítványoknak is :). A tanárnőket nem csak a profizmusuk miatt tisztelem, hanem az önzetlenségükért is. Miután a tanfolyam véget ért, kimonó versenyre készültünk. A tanárnő – saját idejét nem sajnálva – számtalan alkalommal hívott meg a saját házába gyakorolni, a próba végeztével pedig gyakran ott marasztalt még vacsorára is. Neki köszönhetően az évente megrendezett kimonó versenyen a „külföldiek” kategóriában a területi versenyről bejutottam az országos (tulajdonképpen nemzetközi) döntőbe, melynek színhelye a tokiói NHK (Japán Tévé- és Rádiótársaság) nagyszínpada volt.