Az első tizenöt hónapban, amit Japánban töltöttem, kétágyas kollégiumi szobában laktam. Ezután viszont fél évig egy négytagú japán családdal éltem együtt. Az “apukám”, Maszaharu szan egy közeli város Yamaha hangszerüzletének a vezetője, s a hét minden napján általában reggel fél kilenctől este tízig, tizenegyig dolgozott. Az “anyukám”, Harumi szan, minden nap hajnali 3:33-kor kelt. Túl azon, hogy a háztartást vezette, zongorát és angolt tanított az otthonunkban levő termekben. Az “öcsém”, Hibiki szan mintegy tíz, “húgom”, Mao szan pedig hét évvel fiatalabb nálam. Mindketten profi sztepptáncosok, még a németországi világbajnokságon is nagyon eredményesen vettek részt. Mindketten rendszeresen adnak bemutatót, illetve tanítanak zenét, táncot. Honlapjuk ide kattintva tekinthető meg. Mielőtt hozzájuk költöztem, bevallom, kicsit féltem, hogy milyen lesz egy teljesen ismeretlen család mindennapjaiba „belecsöppenni”, de aztán minden várakozásomat felülmúlva ez az időszak hozta a legszebb, legmaradandóbb élményeket. Nem volt olyan dolog, amivel ne fordulhattam volna hozzájuk, mindenben segítettek, amiben csak tudtak, és az első perctől kezdve igazi családtagként kezeltek. Azt is tudom azonban, hogy nem mindenki találja meg ennyire jól a közös hangot a homestay családjával. Ugyanakkor ennek ellenére is – és természetesen a saját pozitív tapasztalataim miatt is – azt javaslom, hogy aki csak teheti, próbálja ki, milyen is együtt élni egy japán családdal. Önismeretnek sem utolsó. :) Külön meg szeretném még említeni, hogy a Nakane család mellett körülbelül két-két hetet töltöttem a Kioto melletti Szonobéban a Kobatake családnál, illetve Himedzsi közelében, Kakogawában Lichtenstein Noémi, egykori kedves évfolyamtársam családjánál.